A mi küldetésünk egyszerű, mégis mély: Isten által ihletett ötletekből, méhek által gyűjtött kincsekből, emberek iránti szeretetből alkotni – hogy az egészség ne csak cél, hanem élmény is lehessen. (Rövidebben: Isten kezéből, méhek szorgalmán át, szeretettel az embereknek.)
2012-ben azzal az elkötelezett szándékkal hívtuk életre méhészetünket, hogy értékteremtő munkahelyeket biztosítsunk, támaszul szolgáljunk a nehéz helyzetben lévőknek, és elősegítsük a missziós munkákat. Útunk során – ha nem is a remélt tempóban – de Hála, hogy haladhattunk előre apró lépésekkel ahhoz a jövőképhez, amelyet alapításkor megálmodtunk.
Bemutatkozás és kezdetek: Csősz Dávid vagyok Magyarország Szeged városából. Gyermekkorom óta nagypapámmal méhészkedem és tanulom a szakmát. Egy kicsit nehezebb gyermekkor után gazdasági informatikát tanultam, de az egyetem vége előtt végérvényesen beszippantott a méhészet világa, és főállásban kezdtem művelni, már nem csak a nagyszüleimnek segítve. Jöttek-mentek a nehézségek, de mindig egy kicsit előrébb haladt a gazdaságunk.
Mentor és hivatás: Időközben megismerkedtem egy idősebb méhész és mézesboltos vállalkozóval, aki akkor már 25 éve művelte a szakmát. Mézkülönlegességeket is készített a fajtamézek mellett. A barátságunkat a közös munka kovácsolta, és tanító szándékú noszogatásával hamar második apukámmá vált. Idővel azt vettem észre, hogy a mézkülönlegességek világa inspirál, és az lett a hivatásom, hogy olyan funkcionális mézkülönlegességeket fejlesszek, amikkel becsempészhetjük a mézet a hétköznapokba, finomabbá és egészségesebbé téve azokat.
Inspiráció és termékfejlesztés: Sokszor ébredek úgy, hogy belül a gyomromban feszít és éget egy ötlet. Tudom, hogy ez egy Istentől származó ötlet, amit belém helyezett, és azonnal nekilátok kifejleszteni.
Mára már több mint 150-féle méhészeti és mézkülönlegesség készült így el, fűszerek, gyógynövények, magvak, olajak, méhészeti termékek felhasználásával. Istennek hála, Magyarországon kinőtt egy sikertermék is az arzenálból: a Vitamézes, ami a méz mellett tartalmaz méhpempőt, propoliszt, virágport, és hogy a gyerekeknek is finom legyen, liofilizált gyümölcsöket. Az elmúlt évek sikerei és visszajelzései alapján nagyon bátorít minket, hogy a munkánknak, a méhek munkájának van értelme.
Filozófia és természetesség: Természetes összetevőkből fedjük le a vitaminok, aminosavak, ásványi anyagok és nyomelemek pótlását, egy csomó olyan hatással és alkotóelemmel, amit még a tudomány sem ismer vagy tud, de a "Természet" így teremtette. Nem vagyok orvos, nem tudok hangzatos szavakat, de az összetevők magukért beszélnek. A hatását nem én, nem az orvosok miatt éri el, hanem mert így lett teremtve az összetevő.
Képzettség és cégfilozófia: Természetesen elvégeztem az idők során a méhész, a kézműves élelmiszer-készítő képzést, az élelmiszer-ellenőrzési technikusi, a természetgyógyász és a fitoterapeuta képzéseket is.
Termékfilozófia: Ha valaki azt mondja, miért nem rakunk a csipkebogyós mézbe valamit, hogy pirosabb vagy savanyúbb legyen? Azért, mert ez a természet íze. Nem az a célom, hogy szép vagy finom legyen. A célom az, hogy természetes legyen, a többit elvégzi a Természet. Ha valakinek ez nem tetszik, választhat a sok közül egy másik fajtát. De hála Istennek, nagyon nagy többségben a méznek köszönhetően nagyon finomak is. Néhány gyógynövényes mézünk kesernyés, de hát a gyógyszert sem az íze miatt esszük.
Termékminőség: Még egy fontos jellemzője van termékeinknek. Igyekszünk a lehető legnagyobb mennyiségben nyers mézet felhasználni, nem hőkezeltet. A nyersmézben az aminosavak nem bomlanak le, a vitaminok teljessége megmarad, és a jótékony hatású prebiotikus anyagok és probiotikus baktériumok is életben maradnak benne. Ezt nem szeretnénk tönkretenni, emiatt a mézeink néha keményebbek és kristályosodnak, de mindez bizonyíték arra, hogy nem hőkezeltek.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmed és türelmed. Minden jót kívánok, kitartást és áldást!
Tisztelettel, Csősz Dávid Szeged, Magyarország

